Péntek délután. A suliban már tűkön ültem, este indulás a busszal a havas francia Alpokba. Még nem volt mindenem bepakolva, de 90%-ban elkészültem. A buszhoz már 7-kor kiértünk édesapámmal, gyors búcsúzkodás, majd bepakoltam a cuccaim, összefutottam Zsófival, és fagyoskodva vártuk az indulást. Közben összepacsiztunk két sráccal, akikkel egy apartmanba lettünk beosztva. Kicsit csúszott az indulás, de nem volt vészes.

Eleinte elég feszélyezettek voltunk, hiszen csak 1-2 embert ismertünk, őket se annyira, hogy bandázhassunk. Úgy döntöttünk, bedurrantjuk az mp3-ainkat a füleinkbe, és várunk, hátha az idő oldja majd a hangulatunkat. 

A magyar határnál megálltunk egy - nem a minőségéről híres - bevásárlóközpontnál. Vettünk inni, és ezzel ki is fújt a nagybevásárlásunk. Ott ismerkedtünk meg a másik két szobatársunkkal. Szerencsére minden jól működött, a fáradtság ellenére minden megállónál volt már beszélgetőpartnerünk. 

Úti célunkat, Risoul-t szombaton délután 4-kor értük el. A kulcsátadás sajnos nem ment zökkenőmentesen, egészen 7-ig kint fagyoskodtunk a parkolóban a cuccaink mellett állva, rajtuk ölve vagy éppen körbeugrálva azokat. Némileg a rossz emléket elmosta az előkerült házi pálinka, vodka, hubertus és a többi kedvesség.  (Nem beszélve arról, hogy milyen melengetően hatott ránk az alkohol.)

Végük este már mindenki az apartmanjába zsúfolódva pakolhatta ki a cuccait, vacsorázhatott, ismerkedhetett és alhatott.

A francia apartmanok méltán híresek (sajnos) méretükről. Vicc volt, ahogyan 6 embert bezsúfoltak 26 m2-re (erkéllyel együtt). Persze, nem lakni mentünk, de okozott apró kellemetlenségeket.

Délutánonként mindig alvást tartottunk, így volt erőnk este fennmaradni sokáig. Azt hiszem rászoktam kicsit.

Az estéket átbeszéltük, DVD-ztünk, Csillagkapu részeket néztünk (), Catanoztunk, sétáltunk, a srácok pókereztek... Röviden: elteltek.

Reggelenként valaki(k) mindig lement bagettért a közeli kis pékségbe, esetleg margarinért, ásványvízért az abc-be. 

Következő nap már a felvonók indítása után pár perccel kint voltunk a boardjainkkal. Az első nap lazítósan telt, gyógy-, és egyben bemelegítő-snowboardot toltunk a srácokkal. Risoulban maradtunk, kitapasztaltuk, hogy a kék pályák olykor erősen lilák, a pirosak pedig bordók.
Az első nap végén sajnos egyik társunk balesetéről is tájékoztattak minket.Snowboard közben szerencsétlenül esett, kicsavarodott a válla, és eltört a felkarja. Napokig kórházban volt, megműtötték. Szegénynek az első nappal befejeződött a várva-várt snowboard túrája.

A napok összemosódva követték egymást, a legtöbb időt Vars-ban töltöttük, sokkal jobbak voltak a pályák, mintha a nap is többet sütött volna, - ha azt a két fél-délutánt nézzük -, na meg a snowboard parkok is itt voltak.
A hetet erős szél, havazás, hóátfúvások jellemezték, de aki snowboardozik, tudja, a legszélsőségesebb időkben is lehet hódolni a sportnak.
A snowboard parkokat meg-meglátogattuk, próbáltunk csendben mindig a Jib és a Freestyle Espace felé orientálódni Zsófival. Kameráztunk is párszor természetesen, de inkább csúsztunk.
Sokat szűzhavaztunk is, eleinte csak a pálya szélén, aztán bele az erdőbe. Azért nem volt rossz, csak volt olyan hely, ahol le kellett csatolnunk. Mellettünk szakadék, előttünk emelkedő. Fárasztó téma.

Egyik nap felmentünk a csúcsra, 2746 m-re. Fantasztikus látvány - lett volna, ha nem tiszta felhős minden alattunk. De nem panaszkodom, lettek gyönyörű képeink így is. Nagy bánat volt, hogy csak tárcsás felvonó vitt fel minket ide. Nem volt kényelmes. Hosszú, fárasztó, meredek és nem board-barát.

Utolsó napra egy nagy Jib-túrát terveztünk be, de az időjárás közbeszólt. Egyetlen este alatt annyi hó esett le, hogy a pályákat le se bírták ratrakolni, a Risoul-Vars átjáró le volt zárva, és egész nap robbantgatták a lavinákat a vars-i oldalon, hogy legalább a következő napokban síelhető legyen a pályarendszer. Kicsit el voltunk kenődve emiatt, de miután végigálltuk a felvonók előtti hihetetlen hosszan kígyózó sorokat, s felértünk az adott helyzetben elérhető legmagasabb pontra, megváltozott a véleményünk. Egy igazi szűzhó-paradicsom tárult elénk.
persze, ahogy mindig, azonnal egy kisebb boardos csapatot kezdtünk el követni, akik felszedték az egyik pályakerítést, és megindultunk a tökéletesen sima porcukron lefelé.
Voltak szép esések, szenvedések a méteres hóban fetrengve, de a nap végére többé-kevésbé mindenki belejött a dologba. A kényszer nagy úr!
Ez a nap volt a legfárasztóbb, de legmaradandóbb élményt nyújtó is egyben.

Este bepakoltunk, nagyjából csak a fogkefék maradtak kint, meg a nagyon szükséges dolgok. Reggel arra ébredtünk, hogy százágra süt a nap, ugye nem kell mondanom, mennyire bosszantó volt? Délelőtt kitakarítottak a srácok (L), majd délben fájó szívvel indultunk haza. "Szerencsére" ekkorra már újra beborult az ég. Hát igen, a legszebb öröm, a káröröm.

A hazaút szintén elhúzódott kissé, először egy alagút elé beszakadt óriási mennyiségű hókupac, majd az olasz autópályán való dekkolás és az emiatt való kerülő miatt. Végül 10 körül már Pesten voltunk, mindenki szaladt, és kereste az ágyát...

Apróságok még, amik megmaradtak:
Amikor Zsófit telibe kapták a francia srácok a hotel folyosóján a tűzcsapból folyó jéghideg vízzel.
Amikor fejjel vettem le a slideot és alatta egy méterrel az érkezőt is.
És még:
Egyik szobatársunk (hímnemű természetesen) sikeresen kifuttatta a por állagú instant gombakrémlevest.
Illetve amikor megpróbáltak kikezdeni velünk a mentősök.

Yooo volt!

Jövőre is ezzel a szervezéssel megyek!